Könyvbemutató – Lovagi ujjtorna

Elképesztő időszak van mögöttem, hiszen az elmúlt 12 hónapban megjelent négy játékom és egy játékos könyvem. Persze ezeket nem mind most találtam ki, de most formálódtak termékké. És elképesztő ez az időszak abból a szempontból is, hogy a járványhelyzet miatt minden olyan nagyobb esemény elmaradt, ahol meg lehetett volna mutatni őket a közönségnek. Nem csoda …

Helló

Ez az oldal a társasjátékokkal kapcsolatos munkámról szól, így a bejegyzésekben ezt próbálom majd nyomon követni, láthatóvá tenni. Így elsőre úgy tűnik, hogy az alábbi hat, egész jól elkülöníthető kategóriában fognak írások megjelenni. Szeretném megmutatni a különböző játékaim, játékos könyveim megjelenésének történetét. Ez egyrészt talán önmagában is érdekes, de akár hasznos is lehet olyanoknak, akik …