2025-ben főleg megrendeléseken dolgozom – mondjuk abból szerencsére akad bőven -, így különlegesen nagy öröm, hogy meg tudott jelenni a Taktus című ritmus- és dallamjátékkártyám.
Weszely Júlia, a kiadó vezetője, a Zenélő erdő meséi szerzője nagyjából egy éve, 2024 tavaszán keresett meg azzal, hogy szeretnék bővíteni a termékpalettájukat, többek között társasjátékokkal is. Viszonylag nagy tapasztalatom van a gyerekjátékok területén, ráadásul mesekönyvet is sokszor játékosítottam már, így kifejezetten örültem, hogy rám gondoltak. Aztán megismerkedtem a termékekkel és egyrészt méginkább lelkes lettem, másrészt meg is ijedtem kicsit, hogy a zenével vajon mit fogok kezdeni. (Persze a 4-es ének érettségim mindig ad egy kis magabiztosságot…)
Aztán hamar jöttek az ötletek, de ki kellett választani belőlük azt, amivel érdemes elkezdeni a folyamatot. Én arra gondoltam, hogy egy pici, relatíve olcsó, könnyed kártyajátékkal lenne érdemes bemutatni a közönségnek az együttműködésünk, aztán jöhetnek majd a nagyobb mókák. Szerencsére Juli is hasonlóan gondolkodott, így hamar keretek közé szoríthattam magam, ami nekem nagyon sokat segít a tervezésben. Miután kizártam minden más eszközt és maradt a kártya, de abból is kevés (36 db), elkezdett körvonalazódni egy kis ritmusjáték, ami bizony már akkor nagyon hasonlított arra a játékra, amit most már meg is lehet vásárolni.
Mindig nagy az izgalom, ha ötletet mutatok egy kiadónak, ez most sem volt másképp. Az egyszerűségben nem mindig könnyű meglátni a mélységeket. Itt ugye fontos cél volt, hogy a zenei nevelés megjelenjen, de ne toljuk túl, ne ijesszük el a leendő vásárlókat. Ehhez azt találtam ki, hogy ebben a játékban csak ritmusokkal és dallamokkal lehet kommunikálni és ha jól figyelünk, akkor közösen össze tudjuk állítani a megfelelő szetteket.
Az ötlet végül átment a rostán. Bár voltak kérdések, kétségek, a válaszaimat elfogadták és végig érezhettem a bizalmat, ami elég sokat tud segíteni. Elkezdtük a ritmusokat és dallamokat a mese szereplőihez kapcsolni. Volt, ami adta magát, volt ami nehezebben lett meg és az utolsó tesztek után is akadt, ami még alakult.
A játék alapmechanikája elég hamar elkezdett működni, a tesztelések igazából a kártyaszámokat, a könnyítéseket, a nehezítésket, a kétszemélyes verziót csiszolták. És persze leginkább arról kaptunk rengeteg információt, hogy a gyerekek mit tudnak elcuppogni, mennyire mélyről jönnek a brummogások és hogy a nyuszitaps hogy megy ha kártya is van a kezünkben.
Ez is egy olyan játék, amit bőven tudtam otthon tesztelni, Franci és Orsi, a nagylányom (8) és a feleségem is rengeteget segített a fejlesztés során. De azt is kiemelném, hogy itt még a Toldi Tanoda gyerekei és munkatársai is sokat teszteltek. (Bár már nem vezetem a tanodát, remélem azért tesztelésekkel időnkét zavarhatom őket.)
Ez a második olyan játékom, amit Szert-Szabó Dorottya illusztrációi tesznek különlegessé. A Zsolna és a Titkos Receptkönyv után, a Taktus is olyan, hogy néha csak úgy nézegetem, mert szép. Amihez persze Leéb Nikolett grafikus tervezése is rengeteget hozzátett, egész egyszerűen pont így kell kinéznie egy ilyen játéknak. És ez jó érzés. Játéktervezőként, ha nem tudsz rajzolni, akkor rá kell bíznod magad mások munkájára, ami sokszor nehéz, de nekem többnyire óriási szerencsém van és ámulok a játékaimra.
Mindig adok a nagylányom osztályába játékot, ha a korosztály stimmel, és most ez nagyon jól összejött, hiszen nagyobb ovisoknak, kisebb sulisoknak szól, így a másodikosok remek célcsoport. A lányomat pedig lassan fel kell vennem marketingesnek, mert már napköziben elkezdte megtanítani a játékot, de aztán ezzel a lendülettel lett egy társasdélután is, ahol további osztálytársaknak tanította meg. Aztán este sorolta a neveket, hogy ki tudja már, „és képzeld, tetszik is nekik”.
Lessétek meg a szabályokat, hátha nektek is tetszene!
(Köszönöm a fotókat Gábeli-Csák Annamáriának!)
