Eredmény(ek) 16 mutatása

Nyomtass és játssz! – ingyenesen letölthető társasjátékok

Bár az előző bejegyzésben röviden beszámoltam a terveimről, azt elmúlt napokban még sokat kellett azon szöszölni, hogy erről az oldalról is elérhetővé és rendben, magyarul is letölthetővé váljanak a játékok. Tehát. Összeszedtem minden print & play játékomat – ez most engem is meglepve máris 8 darab – és elérhetővé tettem őket innen. Most pedig két …

Taktus

2025-ben főleg megrendeléseken dolgozom – mondjuk abból szerencsére akad bőven -, így különlegesen nagy öröm, hogy meg tudott jelenni a Taktus című ritmus- és dallamjátékkártyám. Weszely Júlia, a kiadó vezetője, a Zenélő erdő meséi szerzője nagyjából egy éve, 2024 tavaszán keresett meg azzal, hogy szeretnék bővíteni a termékpalettájukat, többek között társasjátékokkal is. Viszonylag nagy tapasztalatom …

Boldog karácsonyt!

Persze a karácsony nem az ajándékokról szól, mégis halomra vásároljuk őket. Mondanám, hogy én magam kivétel vagyok, de azt hiszem, nem mondanék igazat. Sok más fontos dolgot is megélünk az ünnepek alatt, de ajándékozni is szeretünk. Sajnos kissé tárgyfüggők vagyunk, igazi kis gyűjtögetők… Én ráadásul tárgyakhoz tervezek szabályokat, így abszolút érdekelt is vagyok a vásárlásban, …

Hol tartok?

Közeledik az év vége, számot kell vetni meg ilyesmi. De én most kicsit nagyobbat harapok mint ez az év, pedig az is elég tartalmasra sikeredett. És hogy miért? Egyszerűen azért, mert mindaz, ami ezen az oldalon látható, 2025-től – kis csalással – az elsődleges tevékenységem lesz. 2024 decemberében nyugdíjazom magam a Toldi Tanoda vezetői székéből, …

A zsúr – színház, társasjáték

Műfaj: koncertszínházi társasjáték. Nem vagyok színházi ember, sajnos az utóbbi időben keveset is járok színházba, de alkotóként meg sose volt semmi közöm hozzá. Ez a produkció viszont elég régóta érlelődik, és bár decemberben le is szerződtünk, az ötletelés hónapok óta megy, igazából az elmúlt két hét volt igazán intenzív és meghatározó. Megpróbálom elmondani, hogy miért. …

Tanítható-e a társasjáték tervezés?

Nyilván kétféle válaszom van erre a kérdésre. Az egyik a nem. A másik pedig, hogy minden tanítható, így a játéktervezés is. Ráadásul pedagógus vagyok és játéktervező, szóval eléggé adott, hogy nekem ezt tudnom kellene csinálni. Mégis tele vagyok kétségekkel. The blog can be read in English on the PlayWise website Kétségeim És hogy ez most …

2024

Sziasztok! Jó rég nem írtam a blogba, kicsit sokfelé megy a fókuszom, de idén jobban figyelek majd az oldalamra. Ez az egyik elvárásom magammal szemben, de nézzük, hogy mi vár rám 2024-ben. Leginkább az, hogy kiderüljön, meg tudok-e állni társasjátékos lábakon mint szabadúszó, egyéni vállalkozó. Az 2023-ban kiderült, hogy közel teljes munkaidőt kíván(na) tőlem. A …

Közös játszás

Lezajlott a #kölcsöntársas projekt első játékbemutatója. De igazából nem is így hívtuk, hanem közös játszásnak, ami sokkal közelebb áll a valósághoz és a projekt céljaihoz. Az Ignác, a nyúl remek, barátságos helyszín volt, ahol végül 16-an éreztük – én legalábbis úgy láttam – nagyon jól magunkat. Persze a 16 fő nem biztos, hogy soknak tűnik, …

2022

Megérkeztek az utolsó negyedév jogdíj elszámolásai is, így már teljes a képem 2022-ről, ami ha nem lett volna olyan, amilyen, akkor bizony elég jó lett volna. Alapvetően három területre bontom a társasjátékokkal kapcsolatos munkáim. Van egy szerzői tevékenységem, saját ötletekkel, megjelenésekkel. Vannak fejlesztői munkáim, amikor mások elképzeléseit valósítom meg. És van a társasjáték-pedagógia, előadásokkal, workshopokkal, …

Manóváros bemutató

A Manóváros szombati bemutatójáról hoztam néhány képet. Bár még csak két műszaki példány érkezett meg, a többiek vonaton, a Pagony oldalán előrendelhető a könyv. A Pagony Játékházból indultak a turnusok, de voltak, akik közvetlenül a Szent István Parkba jöttek. Ezt a könyvet ugyanis szabad téren lehetett csak bemutatni. Olyan játékokat találtunk ki – ismét – …