Eredmény(ek) 19 mutatása

BOO – ingyenes szezonális játék

Bár azt hiszem szívesen vitatkozunk azon – min nem? -, hogy a halloween az mi az meg minek, de akit zavar a létezése az kattintson is tovább, mert itt bizony ijesztgetésről lesz szó. Csináltam megint egy ingyenesen letölthető mikrojátékot azoknak, akik szívesen társasoznak szezonhoz kapcsolódó dolgokkal. Ez egy szerencsekísértős, ijesztgetős itt a piros hol a …

Taktus

2025-ben főleg megrendeléseken dolgozom – mondjuk abból szerencsére akad bőven -, így különlegesen nagy öröm, hogy meg tudott jelenni a Taktus című ritmus- és dallamjátékkártyám. Weszely Júlia, a kiadó vezetője, a Zenélő erdő meséi szerzője nagyjából egy éve, 2024 tavaszán keresett meg azzal, hogy szeretnék bővíteni a termékpalettájukat, többek között társasjátékokkal is. Viszonylag nagy tapasztalatom …

Boldog karácsonyt!

Persze a karácsony nem az ajándékokról szól, mégis halomra vásároljuk őket. Mondanám, hogy én magam kivétel vagyok, de azt hiszem, nem mondanék igazat. Sok más fontos dolgot is megélünk az ünnepek alatt, de ajándékozni is szeretünk. Sajnos kissé tárgyfüggők vagyunk, igazi kis gyűjtögetők… Én ráadásul tárgyakhoz tervezek szabályokat, így abszolút érdekelt is vagyok a vásárlásban, …

Hol tartok?

Közeledik az év vége, számot kell vetni meg ilyesmi. De én most kicsit nagyobbat harapok mint ez az év, pedig az is elég tartalmasra sikeredett. És hogy miért? Egyszerűen azért, mert mindaz, ami ezen az oldalon látható, 2025-től – kis csalással – az elsődleges tevékenységem lesz. 2024 decemberében nyugdíjazom magam a Toldi Tanoda vezetői székéből, …

A zsúr – színház, társasjáték

Műfaj: koncertszínházi társasjáték. Nem vagyok színházi ember, sajnos az utóbbi időben keveset is járok színházba, de alkotóként meg sose volt semmi közöm hozzá. Ez a produkció viszont elég régóta érlelődik, és bár decemberben le is szerződtünk, az ötletelés hónapok óta megy, igazából az elmúlt két hét volt igazán intenzív és meghatározó. Megpróbálom elmondani, hogy miért. …

Minden gyerekjáték unalmas?

Szeretem azt a kifejezést, hogy gyerekjáték, mert ezzel elfogadjuk, hogy a felnőttek is játszanak. Amennyire meg tudom ítélni, a modern társasjátékok világa előbb nyitott a felnőttek felé, a nekik szóló játékok megújulása sokáig lépéselőnyben volt. Tartok tőle, hogy azért, mert hajlamosak voltunk (vagyunk?) azt hinni, hogy sok gyerekjáték csak azért tűnik unalmasnak, mert mi már …

PlayWise – társasjáték-pedagógia angolul

Bár még messze nincs kész, de szeretnék itt egy fontos projektet megmutatni az életemből. Úgy hívjuk, hogy PlayWise. Társasjáték, társasjáték-pedagógia, játszás. Pár hónapja már dolgozunk rajta (másod-, harmad-, negyedállásban), és most talán már van olyan állapotban, hogy lehessen nézegetni, esetleg követni a fejlődését. (És kedvesen drukkolni neki.) Társasjáték-pedagógia itthon Az elmúlt években azt gondolom, hogy …

2024

Sziasztok! Jó rég nem írtam a blogba, kicsit sokfelé megy a fókuszom, de idén jobban figyelek majd az oldalamra. Ez az egyik elvárásom magammal szemben, de nézzük, hogy mi vár rám 2024-ben. Leginkább az, hogy kiderüljön, meg tudok-e állni társasjátékos lábakon mint szabadúszó, egyéni vállalkozó. Az 2023-ban kiderült, hogy közel teljes munkaidőt kíván(na) tőlem. A …

Eseménydús

Az elmúlt hetek nagyon izgalmasra sikerültek. A #kölcsöntársas bemutató óta is voltak menőségek körülöttem. Kezdjük a legfrissebb élménnyel, a Játékos Pagony Szalonnal. Csordás Krisztina (Mágikus Erdő) Győri Zoltán (A herceg nyer!), Pásztor Balázs (Kicktester), Szauer István (Időfutár) társaságában beszélgethettem játéktervezésről, pedagógiáról, társasjátékokról általában. A beszélgetést a Pagony Játékház vezetője moderálta, az eseményt a Pagony egyik …

2022

Megérkeztek az utolsó negyedév jogdíj elszámolásai is, így már teljes a képem 2022-ről, ami ha nem lett volna olyan, amilyen, akkor bizony elég jó lett volna. Alapvetően három területre bontom a társasjátékokkal kapcsolatos munkáim. Van egy szerzői tevékenységem, saját ötletekkel, megjelenésekkel. Vannak fejlesztői munkáim, amikor mások elképzeléseit valósítom meg. És van a társasjáték-pedagógia, előadásokkal, workshopokkal, …