Eseménydús

Az elmúlt hetek nagyon izgalmasra sikerültek. A #kölcsöntársas bemutató óta is voltak menőségek körülöttem.

Kezdjük a legfrissebb élménnyel, a Játékos Pagony Szalonnal. Csordás Krisztina (Mágikus Erdő) Győri Zoltán (A herceg nyer!), Pásztor Balázs (Kicktester), Szauer István (Időfutár) társaságában beszélgethettem játéktervezésről, pedagógiáról, társasjátékokról általában. A beszélgetést a Pagony Játékház vezetője moderálta, az eseményt a Pagony egyik tulajdonosa nyitotta meg. A közönség soraiban pedig szerkesztők, játékfejlesztők, társasjátékos kávéházat üzemeltetők is megbújtak. Az eddigi rossz tapasztalataim alapján kicsit féltem, hogy uncsi kerekasztalbeszélgetés lesz, néhány monológgal, de óriási örömömre egy majd két órás, valódi, tartalmas beszélgetés kerekedett. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam, járjatok ti is Pagony Szalonokra, figyeljétek a Pagony Café – Dió eseményeit, jó témák érkeznek!

Emellett pörgött a játékpedagógia is, egyéni konzultációk és e-learning anyagok javítása mellett három félnapos, személyes workshopot is tartottam. Dolgoztam a Láthatatlan Iskola budapesti mentoraival és a Játszóház Projekt Társas Suli csapatával is. Mellettük pedig összejött egy elképesztően izgalmasan heterogén 12 fős csapat is. Tervezek egy ehhez hasonlót májusban is, van még hely, lehet jelentkezni!

2023-ban igyekszem megújulni a játékpedagógia terén is, szeretnék új dolgokat megfogalmazni, új dolgokról (is) beszélni, tavaly kicsit megijedtem a rutinomtól. Az elmúlt hetek viszont abból a szempontból is szerencsések voltak, hogy olyan kérések, felvetések érkeztek felém, olyan helyzetekbe kerültem, amik az elhatározásomban nagyon támogattak. Remélem sikerül ezen az úton maradnom egész évben. Izgatottan várom a további kihívásokat.

A Láthatatlan Iskola budapesti mentoraival
A társasjáték-pedagógia iránt érdeklődő csuda heterogén csapat
A Társas Suli csapat elmélkedik

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük