Helló

Ez az oldal a társasjátékokkal kapcsolatos munkámról szól, így a bejegyzésekben ezt próbálom majd nyomon követni, láthatóvá tenni. Így elsőre úgy tűnik, hogy az alábbi hat, egész jól elkülöníthető kategóriában fognak írások megjelenni.

Szeretném megmutatni a különböző játékaim, játékos könyveim megjelenésének történetét. Ez egyrészt talán önmagában is érdekes, de akár hasznos is lehet olyanoknak, akik kiadás előtt állnak egy-egy ötletükkel. Nekem mindenesetre remek időutazásnak tűnik ezeket a sztorikat felidézni és összerakni. Ebben a kategóriában majd időrendben haladunk. Nemsokára érkezik a bejegyzés az első megjelent társasjátékomról, a 2016-os Űrcsempészekről.

Munkám során, így az oldalon is, élesen különválasztom azt, amikor a saját ötleteimmel szöszölök, attól, amikor mások kérnek tőlem tanácsot, esetleg egy komplett társasjátékot. Ez a fejlesztés, tanácsadás máshogy nehéz, hiszen nem a saját területemen mozgok. Sokszor szinte kész, félkész dolgokkal keresnek meg, amiken alakítani kell, de itt is akadnak tanulságok, jó sztorik bőven. Mivel ebből is akadt már pár az elmúlt években, így azokból is mutatok ezt-azt.

Szeretnék írni majd az aktuális munkáimról is, ami persze nem lesz egyszerű, hiszen nem lehet majd minden apró részletet elárulni, de az alapötletek, dilemmák, tévedések szerintem remekül kitárgyalhatók mindenki okulására, de azt remélem, hogy az önreflexió a saját munkámat is támogatja majd.

Mivel a pedagógia oldaláról érkeztem a társasjátékok világába, így a társasjáték-pedagógia posztok sem hiányozhatnak majd az oldalról. Lesznek szakmaibb szövegek, de könnyebben fogyasztható családi ajánlások is készülnek.

Egy-egy konferencia, workshop, előadás, beszélgetés is felkerül majd a blogba, hiszen ezek az események rendkívül fontosak számomra, jó ha itt is nyomuk marad.

Végül pedig szinte kizárt, hogy spontán játékélmény beszámolók ne színesítsék a sok komolykodást, hiszen a társasjáték nem csak munka, hanem hobbi is számomra, így sokat játszom itthon, barátokkal, de gyerekekkel is, amik sokszor szülnek jó sztorikat.

Szóval előre köszi minden olvasást és akkor a jövőben nem kell külön-külön, egyesével!

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük