Jól játszani – Társasjáték-pedagógia az iskolában

A tavalyi év vége nem is igazán a játéktervezésről szólt, hanem egy 30 órás akkreditált e-learning továbbképzés fejlesztéséről pedagógusok számára. Az #újpedagógia csapata kért fel a munkára, ami több szempontból is jól esett. A társasjáték-pedagógia nyilván a szívügyem, de ők ráadásul voltak is képzésen, amit Jóskával tartottam, így nem zsákbamacskát vettek. Amikor pedig megmutatták a Robotika képzésüket, az e-learning rendszerüket és vázolták a koncepciójukat, azt mind olyan profizmust mutatott, ami végtelenül megnyugtatott.

A legnehezebb feladat az volt, hogy az általam tartott képzések, workshopok játékismeret alapúak. Ezt tapasztaltam, ezt tanultam Jesztl Józseftől, ebben érzem jól magam. Abból tudok a legjobban kiindulni, ha közös játékélményeket dolgozunk fel, azokat elemezzük, azokról beszélgetünk. Itt viszont nem tudom, hogy ki, mikor, milyen ütemben megy végig az anyagon. Persze a felhasználó szempontjából ez szuper, hiszen egyéni ütemben dolgozhat, ráadásul akkreditált képzésről beszélünk, tehát nem is volt kérdés, hogy nekem kell a képzés koncepciójához alakítanom a tudásanyagot, ami a fejemben van, és nem fordítva.

Az egyértelmű volt, hogy a társasjáték-pedagógia elérhető szakirodalma alap lesz, ahogy az is, hogy ismert youtuberek videóin keresztül részben a játékismeret is meg tud jelenni. Adott a rengeteg csoport, blog, weboldal, ahol vélemények, játékbemutatók, szabályleírások segíthetik a képzésen résztvevőt elmélyülni a társasjátékok világában. Ezekből az körvonalazódott, hogy rengeteg szöszöléssel, keresgéléssel, nézelődéssel bizony megvalósítható az elmerülés, elmélyülés – hiszen ezt csináljuk mi is, a társasjátékok szerelmesei nap mint nap.

Ez persze nem elég. Alapnak szuper, sőt szükséges, de saját élményt, konkrét eszközöket, terveket is nyújtania kell egy ilyen képzésnek. Különböző rövid, gondolkodtató és hosszabb, gyakorlati feladatok mentén indultunk el ebbe az irányba. Előbbiek a folyamatos önreflexiót működtetik, a saját professzió elemzését, a társasjátékok elhelyezését a saját gyakorlatban, utóbbiak pedig gyakoroltatják a megtanultakat. Mivel a képző nincs jelen, itt különösen fontos a motiváció, az elhivatottság. Többszörösen igaz, hogy ebből a képzésből csak az tud kivenni bármit is, aki bele is tesz. Ehhez próbáltuk megteremteni a kereteket.

A képzés fentebb linkelt jelentkezési oldalán további információkat találtok a képzésről, de itt is kérdezhettek nyugodtan. Ha pedig az akkreditált e-learning képzést kiegészítenétek workshopokkal, akkor keressetek bátran!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.