Eredmény(ek) 42 mutatása

Hát most így

Elég sűrű hetekben leledzem, úgyhogy összefoglalok itt egy kicsit. A szabadúszás sajátossága, hogy néha rengeteg szuper lehetőség talál meg, máskor meg bőven elférne még ez meg az. Bár lement egy-két esemény, bár megírtam néhány dolgot, bár mindjárt leadjuk az új könyvet, azért még bőven a hajtós időszakban vagyok, nem sok minden férne még el. Társasjátékok …

A negyedik – Tökmagok Kincsvadászat

Tökmagok – Kincsvadászat: a negyedik megjelent társasjátékom, a Pagony kiadónál pedig a második. Elnyerte a JEM 2020-as Társasjáték Díját hazai fejlesztés kategóriában – ennek örülünk a kiemelt képen. És én azt is számon tartom, hogy bekerült a 15 beválogatott társasjáték közé a Magyar Társasjátékdíj 2021-es szavazásán, bár plecsnit végül nem kapott. Kritikailag tehát a legsikeresebb …

Jól játszani – Társasjáték-pedagógia az iskolában

A tavalyi év vége nem is igazán a játéktervezésről szólt, hanem egy 30 órás akkreditált e-learning továbbképzés fejlesztéséről pedagógusok számára. Az #újpedagógia csapata kért fel a munkára, ami több szempontból is jól esett. A társasjáték-pedagógia nyilván a szívügyem, de ők ráadásul voltak is képzésen, amit Jóskával tartottam, így nem zsákbamacskát vettek. Amikor pedig megmutatták a …

Országos Könyvtári Napok

Teljesen váratlanul két könyvtár is meghívott az Országos Könyvtári Napok keretében, hogy tartsak előadást, menjek játszani/beszélgetni hozzájuk. Továbbra is nehéz megszokni, hogy időnként kiváncsi rám néhány ember, de jól esik, szóval igyekszem kiélvezni. “Így társasozunk mi!” címmel hirdettek eseményt a FSZEK Kőbányai Könyvtárában, és bár nem volt tömeg, folyamatosan szivárogtak az érdeklődők és egy remek …

A harmadik – Rumini Kincsesláda

A harmadik megjelenés, de bizonyos szempontból az első. A Rumini – Kincsesláda az első játékom a Pagonynál, ami fontos mérföldkő játéktervezői pályafutásomban. Fontos és kedves, hiszen azóta is ezzel a kiadóval dolgozom. Sőt, ez az első játékom Győri Hannával, aki azóta is a játékaim, könyveim szerkesztője, összesen nyolc közös megjelenésnél tartunk, jövőre pedig ha minden …

Turné

Jó, talán túlzás a turné kifejezés, de szeptember első hétvégéjén két fontos eseményem is volt. Ráadásul két különböző városban, szóval utazni is kellett, tehát turné. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy szeptember elejére megjelent a Zoknifogócska című játékom, másrészt a 92. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan, kiadóm, a Pagony sok-sok programmal készült országszerte. Ott lehettem a Könyvheti Pagony …

1. nyári tábor (2021)

Az Igazgyöngy Alapítvány Toldi tanodája évek óta használja pedagógiai céllal a társasjátékokat. Állandó eleme lett tevékenységünknek, egy nyári tábor során körülbelül 2-300 partit is lejátsszunk. Az idei első táborunkban is fontos szerepet kaptak tehát a társasok, ahogy arról röviden már itt írtam. Most viszont kifejezetten a saját partijaimra szeretnék fókuszálni az elmúlt hétről. Kicsik Bár …

A második – Kiwi

Ez a megjelenés egy kicsit rendhagyó, de ettől még ugyanolyan kedves számomra. 2017 volt az igazi áttörés, ekkor tudatosult bennem, hogy társasjátékok tervezésével fogok foglalkozni. Megjelent már az Űrcsempészek, részt vettem a Szitu fejlesztésében, de ekkor kerültem kapcsolatba a Pagonnyal is. Érmegyűjtemény címmel volt egy kész játékötletem is, kiadói válaszra vártam. De közben megláttam egy …

Az első – Űrcsempészek

Bizonyos szempontból ő az örök kedvenc, hiszen az Űrcsempészek tett fel a térképre és rengeteg kaput nyitott meg. Még úgy is, hogy nem lett különösebben sikeres. Már a játék kitalálásánál éreztem, hogy nagyon megosztó lesz az alapötlet. Vagy imádni fogják, vagy pár értetlenkedés és utálat mellett eltűnik a süllyesztőbe. Végül egyik sem valósult meg, bár …

Zoknifogócska – társasjáték

Társasjáték tervezésénél ritkán fordul elő velem, hogy a téma érdekel és ahhoz akarok mechanizmust találni. A következő társasjátékom viszont pont ilyen. Egy mesekönyv-sorozathoz kezdtem el gondolkodni játékötleteken, mert szerettem volna, ha a Pagony játékportfóliójába ez is bekerül. Végül két részhez is lett ötletem, amiből az egyik már meg is jelent, igaz, egy másik brandhez kerül. …